Történet
Kőszeg Vas megye "ékszerdoboza". A Kőszegi-hegység lábánál fekvő műemlékvárost a túristák tízezrei keresik fel évente. A város környéke már a csiszolt kő-, ill. bronzkorban lakott terület volt. Ezt igazolják a múlt század vége óta megszakításokkal tartó Velem-Szt. Vid-i ásatások. Az illíreket, s a keltákat a rómaiak követték, ők honosították meg a ma is virágzó szőlőkultúrát. A honfoglaló magyarok kezdetben nem szállták meg a területet, de István király a német terjeszkedése ellen védekezve várat emeltetett a hegytetőn, s ennek a várkoszorúnak az erőssége lehetett a kőszegi Óvár is. A völgyben épült vár körül város alakult, a település magyar, ill. német neve Kőszeg/Güns az első városlakók nemzetiségi megoszlását tükrözi.
1328-ban I. Károly Róbert a királyi városok sorába emeli Kőszeget, szabad bíróválasztást, pallosjogot és piactartást adományoz. Határmenti város lévén, a vár és a város hol magyar, hol német kézen van. 1532. augusztusában II. Szulejmán hatalmas sereggel közeledik Kőszeg felé. A vár kapitánya, Jurisich Miklós, s néhány száz fős jobbágy serege hetekig védi hősiesen a várat. Az ostrom a város jelképes átadásával ér véget. Ezt az eseményt dolgozta fel Páskándi Géza az Ígéret ostroma című történelmi drámájában.
Az 1600-as években a Habsburg-elnyomás ellen kitört felkelések során Bocskai hajdúi jelennek meg az akkoriban osztrák fennhatóság alatt álló város falainál. Hörmann Mihály várnagy hadicsellel juttatja a várost magyar kézre, mely tettéért életével fizet (kivégzése a mai Hörmann-forrás táján történt). A Rákóczi-szabadságharcban hol portyázó kurucok, hol átvonuló labancok szállták meg Kőszeget. A legszörnyűbb pusztulást a harcok végén az 1710-es tűzvész jelentette, amikor a visszavonuló Balogh Ádám seregei az ellenálló várost felgyújtják, "...ezen a napon égett le az egész város...".
A szabadságharc után megkezdődik az idegen telepesek özönlése Kőszegre. Az elnémetesedő város gazdaságilag lassan talpraáll, jelentős a kézműipar és a bortermelés. 1740-ből olvashatjuk a városi nótárius első feljegyzését a "Szőlő jövésnek könyvé"-ben, amely azóta örökíti meg az április 24-i szőlőhajtásokat természetes nagyságban. (A "Szőlő jövésnek könyve" ma a Jurisich-vármúzeumban tekinthető meg.) A XVIII. században a középkori védelmi rendszer már akadályt jelentett a város terjeszkedésének, a növekvő forgalomnak. Megkezdődik a vizesárok feltöltése, s a városfal részbeni áttörése, a tornyok lebontása. A vagyonosodó polgárság a barokk jegyében építteti házait. A reformkor mozgalmas időszaka új intézményekkel gazdagítja a várost (1836 - Reichard Károly könyvnyomdát létesít; 1840 - Zene Egylet; 1844 - takarékpénztár; 1845 - első posztógyár; 1846 - majolika gyár). Az 1848-as szabadságharcot a kőszegi polgárság pénzzel és önkéntesekkel segíti. A Bach-korszak idején a város fejlődése megreked, kézműipara nem tud lépést tartani az erősödő osztrák gyáriparral, kereskedelmét bénítja a vasútvonal hiánya, tetézi a bajt a filoxéravész, amely hatalmas szőlőterület pusztulását eredményezi. 1919-ben a városi proletariátus magához ragadja a hatalmat, de intézkedéseit az ellenforradalom megsemmisíti. Az első világháborút követően Kőszeg elveszíti korábbi gazdasági körzetét. 1944-ben a Szálasi-kormány részben Kőszegen és környékén rendezi be utolsó főhadiszállását. 1945. március 29-e a város felszabadulásának napja. Ettől kezdődően a korábban elöregedőnek vélt kisváros fejlődésnek indul, s ma teljes szépségében mutatja arcát a sokak által az ország egyik legszebb városának tartott település, Kőszeg.
